Kelly Oram: Cinder és Ella

A LOL-könyvek a szívem csücskei. Komolyan. Imádom, hogy olyan kis aranyosak, nem megterhelőek, cukik, sziruposak, és pont tökéletesek arra, ha valami könnyed kikapcsolódásra vágyom. Csakhogy néha a LOL-könyvek csúnyán becsapnak. Néha igenis megterhelnek, nem jelentenek könnyed kikapcsolódást, hanem alaposan megcincálják az érzelmeimet.

Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás

Jamie McGuire-rel néha kicsit ingatag a kapcsolatom. Néha nem tudom eldönteni, hogy akkor végül is a könyve felért a várakozásaimhoz, vagy inkább csalódást okozott. Igaz, valójában nem olvastam tőle túl sokat, csak a Maddox testvérek történetét, Travis-ével kezdve, szóval a többi könyvről nem tudok nyilatkozni. Mindenesetre tény, hogy nem is igazán csábítanak olvasásra. Ennek ellenére, amikor a Maddox testvérekről van szó, általában nem is gondolkodom, hogy melyik könyv legyen a következő.

Jennifer L. Armentrout: Feledés

A Luxen sorozat nagy kedvencem. Nem azért, mert tökéletes, mert nem az, de olyan történet, olyan szereplőkkel, hogy egyszerűen képtelenség nem szeretni, nem imádni, nem azt kívánni, hogy bárcsak te is ismerhetnéd őket személyesen. Már a jófiúkat, természetesen. A rajongásomat remekül tükrözi, hogy tegnap reggel a nővérem közölte velem, hogy hajnalban úgy döntött, meglep engem azzal, hogy ő is végre elolvassa a könyveket. És ezzel valóban boldoggá tett.

Kylie Scott: Taktus

Mostanában rengeteg olyan könyv jelent meg, amire nagyon kíváncsi voltam. Ez főleg azért nagyon bosszantó, mert most élem meg életem első vizsgaidőszakát, ezért eltiltottam magamat az olvasástól, hogy ne vonja el a figyelmemet a tanulástól, és ami azt illeti, ezt rendesen meg is szenvedem. Úgyhogy mikor végre egy kis szünetet tartok, természetesen legszívesebben mást se csinálnék egész nap, mint olvasnék. Hogy mit? Hát például olyan könyveket, mint ez.

Leiner Laura: Illúzió

Amikor először olvastam Leiner Laurát, minden porcikám lázadozott ellene. Egyrészt, mert - dobjatok meg kővel - akkoriban kemény előítéleteim voltak a magyar szerzők ellen. Másrészt mert már akkor is a célcsoportnál idősebb voltam pár évvel, és azt gondoltam, hogy nagyon gyerekes, amit ő ír. Aztán a Szent Johanna Gimi magába szippantott, és Laura rajongójává tett. Nem azt mondom, hogy a könyvei tökéletesek. Nem azt mondom, hogy ő a legjobb író, akinek valaha olvastam műveit. Mégis van valamiféle varázsereje, ami miatt nem tudok nem imádni mindent, amit ír.

Colleen Hoover: Helló, Hamupipőke!

Sajnos mostanában egyre kevesebb időm lesz olvasni. Ez nyilván azt is jelenti, hogy az oldalon se lesz nagyon fent új kritika, maximum rövid novellákról, vagy kisregényekről, ha belefér az időmbe. Pont az ilyen korlátozás miatt olvastam most el ezt a könyvet, mert tudtam, hogy rövid, ahogy azt is, hogy Colleen Hoover-ben mindenképpen megbízhatok, ha jót akarok olvasni. És milyen igazam lett!

Meredith Wild: Hardwired

Nem is tudom, hogyan találtam rá. Igazából nem hypeolják sem itthon, sem külföldön agyon, szóval itt még véletlenül sem arról volt szó, hogy elkerülhetetlenül szembetalálkoztam volna a címével egyfolytában. De érdekelt a tartalma, mert valahogy szórakoztatnak az ilyen könyvek, úgyhogy gondoltam, kiszámíthatatlanságra nem számítok, de azért vessük bele magunkat!

Judith McNaught: Összetört idill 1-2.

Mivel szerettem az előző rész hangulatát, meg úgy általánosságban Judith McNaught könyveit is élvezni szoktam, nem volt kérdés, hogy a következőt is el kell olvasnom. A tartalma miatt pedig még kíváncsibb is voltam rá, hiszen börtönből szökött ember... engem megszállottan érdekel minden, ami a bűnügyhöz kapcsolódik, úgyhogy izgatottan vártam, hogy mi lesz ebből.

Carina Barsch: Türkizzöld tél

Emlékszem, hogy az első könyvet anno csak azért akartam elolvasni, mert annyi helyen hallottam, hogy milyen jó. Ha nem így lett volna, talán nem jutok el soha odáig, hogy nekikezdjek. Azt hiszem, bizonyos szempontból sznob vagyok, mert a nem angol anyanyelvű könyvekkel mindig hadilábon állok, és néha erősebbek az előítéleteim, mint a kíváncsiságom, ami nem egy jó dolog, ráadásul nem is indokolt, mivel példának okául a Cseresznyepiros nyár is nagyon jó könyv volt. A vége pedig... alig vártam, hogy olvashassam a folytatást!

Anna Todd: Miután elbuktunk

Nem teljesen értem magam. Az első két kötetet végigszidtam, mégis, mikor hozzáfértem a harmadik részhez, megadó sóhajjal a listám elejére vettem. Miért? Ennyire szeretek szenvedni? Vagy van valami delejes vonzása ennek a sorozatnak, ami nem hagy szabadulni, akár csak egy rossz kapcsolatból? Akár csak egy rossz kapcsolatból...

Judith McNaught: Édenkert 1-2.

Olvastam már néhány könyvet Judith McNaught-tól, de mindegyik történelmi romantikus volt. Először nem is akartam hinni a szememnek, hogy ez a könyvsorozat végig modern kori történetekről szól, aztán meg kíváncsi is lettem rájuk. A régies stílusú kötetek mind tetszettek, amiket írt, úgyhogy a kérdés már csak az volt, hogy modern műfajban is tud-e legalább olyan jót alkotni.

Julianne Donaldson: Edenbrooke

Miután tegnap újraolvastam az Éhezők viadala trilógia utolsó részét (amiről nem tudnék értékelhető kritikát írni), nagyon vágytam egy olyan könyvre, ami kis gyógyírt nyújt elkínzott lelkemnek. Erre a feladatra, úgy gondoltam, az Edenbrooke tökéletesen alkalmas lesz, hiszen a tartalomból és az értékelésekből is egyértelműen kiderült, hogy egy kedves romantikus történet lesz.

Abbi Glines: Te vagy nekem a tűz

Nem értem magamat. Abbi Glines-tól eddig négy könyvet olvastam, ebből négy nem tetszett. Mégis, amikor végre hozzájuthattam a könyvet, úgy megörültem, mint egy kisgyerek a játékának, előrevettem az olvasási listámon, komolyan, kíváncsi voltam rá. De miért? Milyen alapon?

Jandy Nelson: Neked adom a napot

Hála az égnek, hogy egy szaktársamnak megvan a könyv! Hála az égnek, hogy túlestem életem első zh-in, és végre volt időm elolvasni. Hála az égnek, hogy el is olvastam!

D. Nichole King: Love Always, Damian

Nem ez lett volna a következő választásom olvasmánynak, de az időm végül úgy alakult, hogy muszáj volt előrébb hozni. Pedig féltem tőle. Rettegtem. Főleg azért, ahogy az előző résznek vége lett. Tudtam, hogy ez valami teljesen más lesz, és azt éreztem, hogy akármennyire is imádtam az első részt, a másodikat talán már nem fogom. Aki nem olvasta az első részt, annak az egész post spoileres lesz!

D. Nichole King: Love Always, Kate

Annyiféle könyvet írtak már leukémiás betegekről. Olyan sok fajta beteg embert szerettünk meg, hogy aztán végigizguljunk értük köteteket. Azt gondolnám, mindegyik egy kaptafa, mindegyik ugyanolyan, ha egyet olvastál, akkor mindet. És mégsem. Mindegyikben van valami különleges, valami, amitől más, mint a többi. Ezt a könyvet úgy találtam meg, hogy ingyenes volt az Amazonon, ráadásul Goodreads-en nagyon jó értékelése volt. Mégis halogattam az olvasását, mert várható, hogy az ilyen témájú könyvek megterhelik lelkileg az embert. Ez törvényszerű.

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Erre a könyvre két okból is nagyon kíváncsi voltam. Először is, a kedvenc bloggerem írta, akitől már számos könyvértékelést is olvastam, és nagyjából ugyanazokat szerette, amiket én is. Ebből logikusan kellene következnie, hogy amit ő ír, annak is tetszenie kell. Másodszor pedig... az iskolai merényletek mindig is érdekeltek, a kiváltó okok, a történések, a következmények... úgyhogy örültem, hogy végre lehetőségem nyílt elolvasni. A bejegyzés egy kicsit spoileres lesz, de azért igyekszem.

Marni Bates: Itt a vége, lúzer véle!

Nem szeretem a címét. Az utóbbi napokban többen is kérdezték, hogy mit olvasok, de nem mertem hangosan kimondani, mert az egyetem folyosóin nem szívesen hangoztatnék ilyen címeket, legalábbis nem olyan kontextusban, hogy "éppen ezt olvasom". Úgyhogy inkább csak azt bizonygattam, hogy "egyébként tök cuki könyv, meg tök jó kikapcsolódás, egy kis pihentető". Mert amúgy ez mind igaz rá.

Róbert Katalin: Szívből, színből, igazán

Nagyon régóta vártam már erre a könyvre. Főképpen azért, mert a kedvenc blogomon, a Media Addict-en nagyon sok jót olvastam róla. Aztán láttam, hogy a Molyon is jó magas az értékelése, plusz a tartalom is felkeltette az érdeklődésemet, hát persze, hogy el akartam olvasni. No meg, Aranymosásról került ki, ahonnan már olvastam nagyszerű történetet, szóval minden adott volt ahhoz, hogy tetsszen.

James Dashner: Tűzpróba

Már régen rajta volt a listámon, de ez is egy olyan könyv, amihez nem tudok bármikor hozzáfogni. Most az volt a legfőbb ösztönző erő, hogy elolvassam, mielőtt megnézném a moziban. Utána olvasgattam néhány dolgot, megnéztem az előzeteseket, és kiderült, hogy ezért aztán felesleges volt sietnem, mivel a filmnek kábé semmi köze nem lesz a könyvhöz. Ami szomorú, de tényleg.

Anna Todd: Miután összecsaptunk

Egyre biztosabb, hogy van bennem némi mazochista hajlam. Más magyarázat nemigen van arra, hogy az első rész után hogyan olvashattam egyből a másodikat, azt pedig hogyan tudtam végigolvasni annak ellenére, hogy semmivel sem okozott kevesebb hajtépést, mint a kezdet.

Anna Todd: Miután

Vannak könyvek, amiket nem feltétlen a történetük miatt olvasok el. Ez is egy olyan volt, hiszen mindig érdekes, ha egy rajongói firkálmány annyira megfog valakit, hogy hivatalosan is kiadják. Ezt már elkezdtem eredeti verzióban, amikor Hardin még Harry volt, a haverok meg a One Direction tagjai. Nem olvastam végig, gondoltam, megvárom a hivatalos magyar fordítást. Hát... oké.

Sarah J. Maas: Éjkorona

Hónapok óta csücsült a kis könyvtáramban. Tudom, hogy hónapok óta, mert mindig a fejemben volt, hogy "na, most már tényleg hozzáfogok", és mégis, csak most jutottam el idáig. Érdekes, mert az első részt is imádtam, ezért evidens lett volna, hogy nem várok ennyit a másodikkal. Talán azzal tudnám megmagyarázni, hogy az utóbbi időben jól estek a kis tinglitangli limonádék, amiknek nincsen jelentőségük, csak jól esnek. Mert az Éjkoronára mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy tinglitangli limonádé lenne...

Lisa Kleypas: Légy a feleségem reggelre

Számomra a történelmi romantikus könyvek olvasásához kell egy bizonyos hangulat. Nem tudok belőlük túl sokat elolvasni egymás után, és nem is mindig van hozzájuk kedvem. Nem azért, mert ne szeretném őket, inkább néha idegesítenek, főleg a nők helyzete bizonyos korszakokban, és ezt nem mindig tudom elolvasni. Ezzel együtt viszont Lisa Kleypas könyveit bármikor szívesen olvasom, mert ő mestere a műfajnak.

Susan Donovan: Csábíts el!

Én egészen tegnapig el voltam tévedve. Amikor még pár hete megtaláltam a gépemen a Buchanan testvérek könyvét, azt gondoltam, hogy "ó, ettől az írónőtől már úgyis olvastam egy könyvet, az nem volt rossz...". Pedig a fenéket! Az a bizonyos könyv a Kitartott nő volt, amit nem Susan Mallery, hanem Susan Donovan írt. Szóval amikor tegnap rátaláltam a Csábíts el-re, akkor újfent megörültem neki, hát el is olvastam. A két nő nagyon nem ugyanaz.

Susan Mallery: Koktél és cseresznye

Az első három kötetet ugye egymás után ledaráltam, aztán kényszerpihenőt kellett tartanom az utolsó rész előtt. Nem igazán örültem ennek, mert már egészen magával ragadtak a szereplők, és egyébként is Dani volt az a karakter, aki mindegyik részben fontos szerepet kapott. Ráadásul a tartalma is tetszett a könyvnek, szóval nagyon kíváncsi voltam rá.

Susan Mallery: Chili és csokoládé

Jól jártam, hogy most találtam rá ezekre a könyvekre, mert nem kell várakoznom a következő részek megjelenéséig. Ez jó dolog, mert például erre a részre nagyon kíváncsi voltam, és nem csak azért, mert Reid-ről szólt, aki a legnagyobb nőcsábász a Buchanan-ek közül, hanem amiatt, amit az előző részben előrevetített az írónő. És akkor, akár mint hab a tortán, kaptam még valamit, amire titkon vágytam: egy feljavított verziót a nagymamából.

Susan Mallery: Fahéj és karamella

Reménykedve vágtam bele a második kötetbe. Elvégre, előzetesnek annyira már biztató volt, hogy egy volt katonáról volt benne szó - igaz, nemrégiben már okozott csalódást ex-katonás könyv. Ráadásul voltaképpen egy második kötet esélyt adhat fejlődésre is, biztosabb írói hang kialakítására, múltbeli hibák kijavítására is. Ami azt illeti, ez a könyv valóban jobb volt a Citrom és osztrigánál.

Susan Mallery: Citrom és osztriga

Eredetileg nem ez következett volna a listán. Tegnap még az volt a terv, hogy végre elolvasom az Üvegtrón második részét, de most valami limonádé romantikus könyvre vágytam, amit nem kell végigizgulni, és ami inkább a kis lelkemnek tesz jót ahelyett, hogy az agyam pörögne százzal a történet miatt. Így találtam rá erre a könyvre, és tulajdonképpen a célnak tökéletesen megfelelt.

Robin LaFevers: Sötét diadal

Egy újabb könyv, aminek az előzményét nagyon régen olvastam. De itt is emlékeztem rá, hogy az első rész nagyon tetszett, szóval vártam is. Aztán, amikor hozzájutottam, mégsem olvastam el, hosszú hónapokig csak csücsült a helyén, mire végre tegnap kézbe vettem. Fogalmam sincs, hogy miért, mert időm lett volna rá, olvashattam volna hamarabb, boríthattam volna fel a sorrendemet emiatt, mégse tettem. Pedig ah, milyen jó volt!

Katie McGarry: Crash into you - Szívkarambol

Az első két részét elég régen olvastam ahhoz, hogy mikor végre megkaparintottam a harmadik részt, majdnem teljesen elfelejtsem, hogy miről is szóltak a korábbiak. Aztán szépen lassan visszajöttek az emlékek, és már emlékeztem is, hogy miért is szerettem nagyon az írónőnek a könyveit. 

Trish Doller: Something Like Normal

Érdekelnek a katonák. Érdekelnek azok a dolgok, amiken a csatatéren átmennek, ahogy az is, hogy utána milyen állapotban térnek haza. Imádom az olyan történeteket, amikor róluk szólnak, és fogalmam sincs, honnan ez a vonzalom az irányukba. Talán minden emberben ott van? Nem tudom. Mindenesetre az, hogy a Something Like Normal egy katonáról szólt, aki nem teljesen épen tért haza, elég ok volt ahhoz, hogy elolvassam a könyvet.

Matthew Quick: Bocsáss meg, Leonard Peacock

Egy ideje már fent volt az olvasómon, de még nem szántam rá magam. El is felejtettem, hogy miért voltam olyan kíváncsi a könyvre, csak éppen ma reggel ezt találtam meg. Persze, érdekelt, különben nem töltöttem volna le, de általában nem ilyeneket olvasok, rá vagyok kattanva a romantikus történetekre, ez meg, hát, egyáltalán nem az, még ha esetleg nyomokban tartalmaz is olyasféle oldalakat.

Nalini Singh: Archangel's Legion

Ha egy olyan szerelmespár történetét olvasom, akik már előző kötetekben is együtt voltak, valamiért mindig attól félek, hogy az új kötetek gyengébbek lesznek. Mintha csak addig lehetne egy szerelmes sztori érdekes, amíg a szereplők megtalálják az egymás felé vezető útjukat, mert utána talán már átmennek unalmasba, ami nem is érdekel már senkit. Persze, sokszor kellemesen csalódom az ilyen történetekben, elvégre az írók nem véletlenül találják ki a folytatásokat, mert vannak még izgalmak a tarsolyukban. Egy remek példa erre Nalini és az Archangel's Legion.

Jennifer Probst: Keresd a tökéletest

A könyv a sorozat második része. Az elsőnek a végén volt egy kis részlet belőle, és akkor csak átfutottam, nem akartam magamnak teljesen lelőni a poént, de ami azt illeti, egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet. Igazából talán csak a férfi hosszú nevét fogtam fel, meg hogy kinézte a legszebb lányt a teremben, és ennyi. Aztán elkezdtem olvasni, és... hűha!

Nalini Singh: Blaze of Memory

Ha Nalini-ről van szó, minden bizonnyal rettentően elfogult vagyok. Ő a kedvenc íróm, a szememben egy istennő, aki képtelen elképesztőnél rosszabb könyveket írni. Ha belegondolok, talán panaszkodhatnék, hogy az Egy világ - két faj - állandó küzdelem sorozat könyvei egy kaptafára mennek - mindig van benne egy nő és egy férfi két külön fajból, vagy egy fajon belül különböző alfajokból, van benne politika, halálos veszedelem, lassú, szépen felépített szerelem, és a végén a hepiend - én mégis mindegyikben látok valami egyedit, amitől nem lesz mindegyik könyv ugyanolyan. A Blaze of Memory nem a sorozat legjobb kötete, de ettől még ez sem teljesített alul.

Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában

Szeretem Marni Bates könyveit. Általában olyankor örülök nekik a legjobban, amikor fáradt vagyok, nehezemre esik gondolkodni, egyszerűen csak ki akarok kapcsolódni pár órácskára - mert a terjedelmük miatt mindössze csak néhány óráig tartanak ki - és a szívemet melengetni. Marni, és úgy általánosságban a LOL-sorozat könyvei mindig megadják ezt. Ez a mostani sem volt kivétel.

Nyitás

Ez a nap is eljött.
Sokat gondolkoztam azon, hogy érdemes-e nekem megpróbálkoznom könyvkritikák írásával. Többnyire a reakcióim leginkább "nagyon jó volt", "elment", "elég gáz volt" között ingadoztak, és köztes állapot nem igazán volt. Ezen felül pedig, ahogy olvastam mások kritikáit, folyton arra jutottam, hogy persze, így olvasva tényleg igazuk van, de magamtól nem jutottam volna ilyen következtetésekre. Aztán viszont arra gondoltam, hogy miért is ne lennék képes én is erre? Nem vagyok ostoba, vélemény nélküli analfabéta, de ha még soha nem próbáltam, honnan tudhatnám, hogy nem fog menni? Ezért arra jutottam, egy próbát megér.
Gyorsan olvasok, de mostanság nincs rá annyi időm, úgyhogy a napi egy kritika biztosan nem fog mindennap összejönni. Kritikákon kívül valószínűleg hozok majd egy-két számomra érdekes hírt is, ami remélem, mások számára is érdekes lesz.
Így elöljáróban azt hiszem, ennyi elég is. :)