D. Nichole King: Love Always, Damian

Nem ez lett volna a következő választásom olvasmánynak, de az időm végül úgy alakult, hogy muszáj volt előrébb hozni. Pedig féltem tőle. Rettegtem. Főleg azért, ahogy az előző résznek vége lett. Tudtam, hogy ez valami teljesen más lesz, és azt éreztem, hogy akármennyire is imádtam az első részt, a másodikat talán már nem fogom. Aki nem olvasta az első részt, annak az egész post spoileres lesz!

"Azt mondják, az idő begyógyít minden sebet.

Mekkora hülyeség! Négy év telt el, és Kate hangja még mindig visszhangzik a fejemben.

Minden. Átkozott. Nap.

Elnyomom az emlékét, amikor kínoz. Az egyetemen piával és egy éjszakás kalandokkal próbálom kiverni a fejemből. Nem vagyok képes megtenni, amire kért.

Nem tudom elengedni. 

Akkor sem, amikor Lia feltűnik, és rohadtul darabokra töri, ami még megmaradt belőlem. Törődni valakivel nem éri meg halottságot, amely azután jön, hogy elmentek. Nem kértem ezt. Nem kértem őt. 

És halál biztos, hogy nem terveztem, hogy hiányozni fog, amint kisétál az ajtómon.

Most, ha meg akarom őt tartani, össze kell szednem magam, és ki kell érdemelnem. Ezt nem cseszhetem el. 

Mert ha elcseszem, nem csak Lia-t vesztem el. 

Az életem is elvesztem."

Kate meghalt. Damian egyedül maradt. Az első kötet annyiban a levegőben hagyta a sztorit, hogy vajon Damian-nek hogyan sikerül majd feldolgozni ezt az újabb veszteséget. Én a részemről azt mondtam volna, hogy itt zárjuk is le a történetet. Kate és Damian párosa gyönyörű volt, és persze, tudom, hogy egy ember halála után nem áll meg az élet, mégis... annyira erős volt a szerelmük, hogy arra gondoltam, nem akarok tudni arról, ha van ennél is erősebb. Szóval ezért féltem a könyvtől.

Damian nem egy könyves álompasi a számomra. Természetesen nem is kell minden férfi karakternek annak lennie. Most is megbocsátottam neki, hogy olyan, amilyen, de attól még... attól még én nem akarnám magam azzal kínozni, hogy őt szeretem. Az a problémám vele, hogy úgy érzem, mintha nem lenne képes levetkőzni a rossz szokásait. Ha egy kicsit is rosszul áll a szénája, egyből megy inni és csajozni. Igen, aztán viszonylag összeszedi magát, főleg a végére, mikor már tudja, hogy mit akar, de ki tudja, hogy a történetnek azon részeiben, amikről már nem olvasunk, nem tér vissza a régi szokásihoz, ha mondjuk összevesznek. Szóval ez az egyik bajom vele. A másik... nem is tudom. Kate. Úgy értem, hogyan mondhatja, hogy "ez a legédesebb hang, amit valaha hallottam", vagy "soha nem voltam még boldogabb", mikor az előző könyvben még Kate volt az, aki az ő nagy szerelme volt? Én csak egy kicsit csalódott vagyok, azt hiszem. Pedig tudom, hogy tovább kellett lépnie, és nem kívánom neki, hogy egyedül öregedjen meg, csak én ezeket a mondatokat kicsit árulásnak éreztem. Bevallom, még azt is, amikor szerelmet vallott, ami nagyon csúnya dolog tőlem, és igazából ez tökre nem a könyv hibája, csak az enyém, tudom. Egyszerűen csak az én fejemben a Kate-tel való szerelme olyan nagy volt, hogy nem akartam, hogy ennél is nagyobb legyen a következő. Persze magyarázható ez azzal, hogy tulajdonképpen Kate a kamasz énje szerelme volt, Elle pedig a felnőtt Damian-é. Mellesleg, megjegyezném, hogy nem is igazán jött le nekem, hogy hogyan is volt már az elején is oda érte, mikor régen simán elengedte, és semmilyen érzelme nem volt felette. A későbbieket értem, ahogy összeállt benne a kép, de már az elejétől feltűnt, hogy nem közömbös számára. Talán az, hogy látta őt viselkedni Lia-val? Lehet, hogy előjöttek az ősember ösztönök, és az asszony kellett neki, aki utódot szült a számára. Azt viszont aláírom, hogy csodásan bánt Lia-val, azt a kis incidenst figyelmen kívül hagyva. De most őszintén... ez azért tényleg bárkivel előfordulhat, akinek nincsen hátul is szeme. 

Ellie egyébként tetszett. Jó karakter volt, igazi anyatigris. Mindig a kislány érdekeit tartotta szem előtt, ami nagyon szép dolog volt, még akkor is, ha emiatt jó pár oldalnyi pluszba került, mire elértünk a happy endhez. Az viszont egy kicsit kevésbé tetszett, ahogy Blake-kel bánt. Nekem egy kicsit fura, hogy huszonnégy évesen ennyire nehezen adja magát, de lehet, hogy csak azért, mert a környezetemben valahogy nem így működnek a dolgok. De azért se nagyon voltam oda, hogy hagyta a srácot maga mellett, miközben láthatta, mennyire eszi őt a fene érte. Igen, persze, "biztos majd én is beleszeretek idővel", de azért... hát, ez nem éppen az az égető, szenvedélyes szerelem, amire az ember vár.

Lia... zseniális kölyök. Nem is mondanék róla többet.

4/5 pont
Nem tudok neki maximum pontot adni. Értem, hogy a karakterek hibái nem a könyv hibái, mert nincsen semmi baj azzal, ha egy sztoriban nem szépítenek, hanem igazi tökéletlenségeket festenek le, még a főszereplők esetében is. Nem is ez az, ami miatt nem tudom imádni a könyvet. Hanem... Kate. Nem tudtam igazán megszeretni az új párost, úgy nem, hogy az én szívemben Kate és Damian páros van az első helyen. Bennem hagyott egy kis ürességet. És ismét, tudom, hogy ez megint csak nem a könyv hibája, hanem az enyém... de talán mégsem. Mert ha valahogy jobban megszeretteti velem a párost... fogalmam sincs, de nem volt tökéletes.