Egy újabb könyv, aminek az előzményét nagyon régen olvastam. De itt is emlékeztem rá, hogy az első rész nagyon tetszett, szóval vártam is. Aztán, amikor hozzájutottam, mégsem olvastam el, hosszú hónapokig csak csücsült a helyén, mire végre tegnap kézbe vettem. Fogalmam sincs, hogy miért, mert időm lett volna rá, olvashattam volna hamarabb, boríthattam volna fel a sorrendemet emiatt, mégse tettem. Pedig ah, milyen jó volt!
"Árulás, hűtlenség és veszély Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában. A XV. századi Franciaországban Sybella az elkeseredéstől és a gyásztól félig eszét vesztve érkezik a Halál titkos kolostorába. A halál szolgálólányai készségesen menedéket adnak neki. A segítségnek azonban ára van… Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor legveszélyesebb fegyverei között tartják számon. Ám ezek az orgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor újra vissza kell térnie abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a halál istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen lehetetlennek tűnő küldetésre indítani a lányt. Amikor a halál szolgálólánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért érdemes élni?"
Emlékeztem Sybella-ra az első részből. Emlékeztem rá, hogy úgy érkezett a kolostorba, hogy nem volt egészséges az elméje az átélt dolgok miatt. A Rémlovagról viszont csak később rémlett fel, hogy ő is benne volt az első részben. Aztán már bántam, hogy nem emlékszem rá, mert nagyon jó kis karakter, és meg kár, hogy nem tudom, pontosan milyen kontextusban tűnt fel a Sötét kegyelemben, habár azt tudom, hogy már ott is pozitív karakter volt.
Sybella egy nehéz sorsot megélt lány volt. Egészen a végéig nem is tudtuk meg, pontosan mennyire is volt szörnyű mindaz, amit átélt. A Julian-nel közös múltjáról lehetett sejteni, úgyhogy az nem ért akkora meglepetésként, ami viszont később jött... teljesen érthető, ha ezek után valaki beleőrül a fájdalomba. Ő mégis visszatért a világosságba, és felvette a harcot a gonosz ellen. Tetszett, hogy nem a legtisztább erkölcsű szereplő volt, akiről valaha olvastam. Letért arról az ösvényről, amit szerinte kijelöltek, vállalta azt is, hogy kegyvesztett lesz azért, hogy annak érdekében cselekedjen, amit ő jogosnak hisz. Öntörvényű, veszélyes, eközben viszont tiszteli az istent, akiben néha még a hitét is elveszti.
A Rémlovag egy hihetetlenül erős férfi, és nem csak testileg, hanem lelkileg is. Nem tipikus álompasi, hiszen nem szép, hanem egy behemót óriás csúnya arccal, de kedves mosollyal. Azt várná az ember egy ilyen mindenre elszánt, méltán híres lovagról, hogy a modora az olyannyira megszokott és kedvelt sötét és morgós, ezzel szemben viszont jókedvűen nyiszálta az ellenségeit, viccelődött, és sokat mosolygott. Végre egy férfi, akiért nem a külseje miatt vagyunk oda! Külön tetszik a kontraszt, hogy egyfelől ott van Sybella, aki gyönyörű, mellette pedig Sir Waroch egy hatalmas, nem túl szép ember, mégis tökéletesen passzolnak egymáshoz.
A porkoláb meglepően a szívemhez nőtt, noha nem azért, mert beledumálta magát. Viszont tetszett a hűsége, a tettrekészsége, meg az egész lénye. Julian... ó, hát vele kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim voltak. Egyrészt undorít, amit a testvérével tett, másrészt pedig ott a tény, hogy ő volt Sybella egyetlen barátja, aki mindig óvta és vigyázott rá. A végén a nagy választás után már nagyon izgultam érte, hogy túlélje. Anna hercegnő továbbra is bájos és erős, és szörnyű, hogy ilyen fiatalon miken kell átmennie. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem derült ki, az Apátasszony mégis miért gyűlöli ennyire nagyon Sybella-t.
Az esemény végigpörgött, tele volt csatákkal, ami nem másnak köszönhető, mint d'Albret borzasztó személyének. Kíméletlen mindenkivel, legyen az ellenség vagy családtag, és a célja érdekében bármire képes lenne. Sybella végig meg akarja ölni, közben pedig tudja, hogy abba ő is könnyen belehalhat, mégis ez a helyes megoldás. Az ilyen vezetőnek meg kell halnia, hogy a nép ne pusztuljon el. Amikor az Apátasszony már megint vissza akarta hozzá küldeni Sybella-t, hát azt hittem, kiragadom a könyvből a nőt, és jól megverem. Nem volt neki elég mindaz, amin már át kellett mennie, még egyszer végigcsináltatta volna vele.
Érdekes ez a világ, ami itt fel van építve az istenségekkel. Mortain nagyon különös, hiszen ahhoz képest, hogy ő maga a Halál, mégis szereti a lányait, óvja őket, és megjelenik nekik, amikor a legnagyobb szükségük van rá. Szent Mer istenségről szívesen olvastam volna még többet is, megértem, hogy Sybella miért őt választotta fiatalkorában. A szénégetők és a Fekete Istenanya még egy kis frissességet hozott a történetbe, mivel ő ugye nem egyike a kilenc istenségeknek, mégis van olyan fontos, mint ők.
5/5 pont
Tulajdonképpen ez nekem nagyon tetszett. Végigizgultam az egészet, hiszen pörgött, nem volt megállás! Amikor már kezdtem hiányolni a romantikát, azt is megkaptam. A szereplők nem hétköznapiak, nem ártatlanok, mégis szerethetőek. Jó volt, jöhet a következő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése