Emlékszem, hogy az első könyvet anno csak azért akartam elolvasni, mert annyi helyen hallottam, hogy milyen jó. Ha nem így lett volna, talán nem jutok el soha odáig, hogy nekikezdjek. Azt hiszem, bizonyos szempontból sznob vagyok, mert a nem angol anyanyelvű könyvekkel mindig hadilábon állok, és néha erősebbek az előítéleteim, mint a kíváncsiságom, ami nem egy jó dolog, ráadásul nem is indokolt, mivel példának okául a Cseresznyepiros nyár is nagyon jó könyv volt. A vége pedig... alig vártam, hogy olvashassam a folytatást!
"A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?"
Bevallom őszintén, nem végeztem el a házimat. Elég régen olvastam az első részt, úgyhogy nem sok mindenre emlékeztem belőle, csak arra, hogy tetszett. Aztán most a második rész során visszajöttek a dolgok, úgyhogy végül is nem nagy baj, csak sajnáltam, hogy egyes részekre nem emlékszem pontosan. De végül is anélkül is nagyjából érthető volt.
Emely nagyon szórakoztató a csetlő-botló bénaságával. Nem mondom, hogy különösebben a szívembe zártam volna. A humora jó, amikor éppen nem a halálán van, akkor jófej. De szerintem túlreagálta a dolgokat. Nem azt mondom, hogy nem volt joga vagy oka felháborodni, hogy nem volt joga üvölteni és toporzékolni, de annyira azért mégsem volt durva a helyzet, hogy meg se hallgassa a másikat. Ha nem olyan, amilyen, nem tartott volna eddig a könyv, ezt is értem, és nyilván, időhúzásnak jó volt, meg hogy elég hosszú legyen ahhoz, hogy kiadhassák papírformában. Csak... fene se tudja. Kicsit sok volt.
Elyas többnyire tetszett. Az álompasi kategória határán egyensúlyoz, de nálam még a vesztes oldalhoz van közelebb. Nem azért, mert ne lenne klassz. Mert vicces, szexi, baromi okos, és nyilván úgy is néz ki, mint egy félisten. Persze, csinál hülyeségeket, mégsem emiatt nem tudok beleszeretni. Nekem egy kicsit sok. Ő is. Csakhogy ő túlságosan érzelmes. Lehet, hogy a hangulatom miatt nem voltam most ilyen befogadó, de nekem egy kicsit már átment nyáltengerbe, és szép dolgokat mondott, tényleg el lehetett tőlük olvadni... egy ideig. Aztán már csak sürgettem volna, hogy oké, oké, most már elég lesz.
Sebastian-t kedveltem, és nem csak azért, mert ő is pszichológusnak tanul, mint én. Alex is totál szeretnivaló, de tényleg, az ilyen emberek mindig nagyon cukik. Elyas szülei kedvesek voltak, Emely apukája meg csúcsszuper. Az anyjáról olyan sok mindent nem tudok mondani, de ő is rendben volt, gondolom. A cica meg... ééédes.
Amúgy jó könyv volt. Nem tökéletes... a párbeszédek néhol egy kicsit furák voltak nekem. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy talán azért, mert német könyvet nehezebb fordítani...(?) Mindenesetre nem mindenhol tűnt természetesnek, kicsit túl sűrűn használták egymás nevét. De lehet, hogy ez csak a fordítás miatt tűnt furának, és nem az írónő hibája.
4/5 pont
Ahogy azt már leírtam, sokkal hamarabb le lehetett volna zárni. De azért szívesen olvastam, mert lekötött, a vége meg a csöpögős rész után szinte tökéletes volt. Komolyan olvadoztam, és nagyokat sóhajtottam, mert igen, ez egy nagyon szép lezárás. Ha csak az utolsó pár oldalt kéne pontoznom, akkor egyértelműen maxos lenne, de azért ez is szép eredmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése