Susan Ee: Túlélők világa

Készséggel bevallom: csaltam. Az volt a terv, hogy a következő zh-kig nem olvasok több könyvet, de ha már kéznél volt az Angelfall folytatása, mégis hogyan mondhattam volna azt, hogy várok másfél hetet? Sehogy. És nem bántam meg, hogy nem vártam, mert töretlenül ugyanazt a minőséget hozta, mint az első.

Susan Ee: Angelfall

Szóval a tény, amit szerintem minden angyalos könyv kritikájának bevezetőjében leírok, hogy imádom az angyalokat. Nincs olyan formájuk, amit ne imádnék. Imádom a pihe-puha, tollas szárnyaikat, a nagy hatalmukat, sokszor az embertelenségüket is, amit aztán legyőznek, és emberibbek lesznek. Szóval az angyalok csodálatosak. Többnyire. Mert néha kicsit kevésbé.

Jessica Park: Lélegezz velem!

Pont nem rég írtam egy másik könyvéről az írónőnek, amit, ha jól emlékszem, végigdicsértem, és teljesen oda meg vissza voltam az írónőtől. Nem is kérdés, hogy belopta magát a szívembe, úgyhogy amilyen könyve megjelenik, azt én szeretném is elolvasni, mert imádom ahogy, és amit ír. Ezzel együtt viszont azt is meg kell említenem, hogy stílusában merőben különbözik a Lélegezz velem a korábbiaktól, de ez nem jelent még értékítéletet. Csak más.

Penelope Douglas: Nélküled

Emlékszem, hogy az első részről, a Szívatásról milyen sok jót olvastam, mire a kezembe került, és arra is emlékszem, hogy megfelelt az elvárásaimnak, sőt! Tény, hogy másra számítottam, de egyáltalán nem rossz értelemben. A Nélküledről viszont nem hallottam annyi mindent, sőt, csak annyit tudtam, hogy ugyanaz a sztori, csak Jared szemszögéből. Viszont maga a karakter is annyira izgalmas, hogy még ha azt is mondják, hogy teljesen ugyanaz a sztori lesz extrák nélkül, valószínűleg akkor is elolvastam volna.

Rachel Gibson: Szerelmi katasztrófák

Előrebocsátanám, hogy nagyon tetszenek Rachel Gibson könyvei. Pont megfelelnek arra, amire szánták őket: tökéletes kikapcsolódás nőknek, nem kell rajtuk gondolkodni, van benne egy csomó, érzéki romantika, tesztoszteron óriások, élvezhető párbeszédek és szereplők, szóval tök jók. De... mert most van egy de is. Már a fülszövegről eszembe jutott, hogy nagyon ismerős a sztori. Bíztam benne, hogy csak én kötöm össze nagyon a kettőt. Hát...

J. R. Ward: Árnyékok

Olyan nagyon régen olvastam már Ward-ot, hogy oda meg vissza voltam az örömtől, hogy végre visszakapok belőle egy kicsit. Az Ulpius csődje után az egyik legnagyobb bánatom éppen az volt, hogy a Fekete Tőr Testvériség így talán el fog veszni, de valójában számítani lehetett rá, hogy valamelyik másik kiadó felkarolja. Ha egy sorozat annyira sikeres, mint a FTT, akkor megéri kiadni.

Lisa De Jong: Amikor esik

Nagy elvárásokkal ültem neki a könyvnek. Olyan szép a borítója, tetszik a címe, és a tartalom is előrevetíti, hogy mennyi mindenen mennek keresztül a szereplők. Végül nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, de hát nem az az egész szépsége?

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Nagyon régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, de mindig félretoltam. Azt hiszem, eleinte azért, mert azt gondoltam, hogy francia a szerző. Erre nem vagyok büszke, mert tudom is, hogy hülyeség emiatt nem belefogni egy könyvbe, hiszen végül is nem csak az amerikai vagy az angol szerzők tudnak nagyszerűt alkotni. Aztán később rájöttem, hogy nem erről van szó, akkor viszont azért nem fogtam bele, mert azt gondoltam, hogy fiatalabbaknak van. De most végre elhatároztam magam, és elolvastam. Ideje volt

Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban

A Vörös Pöttyös könyvek mindig is nagy kedvencek voltak, és szerintem azok is maradnak. Habár talán ezt el lehet mondani az egész Könyvmolyképző Kiadóról is, mert valahogy mindig azokat a könyveket adják ki, amik minőségileg és történetileg is rendkívül igényesek. Ezért is nem félek soha belefogni semmibe, amit ők adnak ki.

J. Lynn: Bízz bennem

J. Lynn, Jennifer L. Armentrout - mindegy, hogy hívják, minden néven imádom, amit ez a nő kiad a kezei közül. Mondjuk valamiért egyre kevesebb kedvvel nyúlok azok után, amelyek ugyanazt a történetet mesélik el, csak más nézőpontban. Nem mintha nem lennének többségében jók és érdekesek, meg tele teljesen új jelenetekkel, mégis úgy érzem, mintha csak még egy bőrt akarnának lerántani egy sikeres történetről. De azért természetesen örömmel vettem kézbe a könyvet.

M. Leighton: Rajtam áll

Tulajdonképpen engem ez nem is érdekelt. Elolvastam az első részét, egynek elment, de nem igazán hozott lázba. Ez is már egy ideje az elolvasandók között csücsült, mert mégiscsak folytatás, de nem éreztem különösebb késztetést, hogy átrágjam magam rajta. Aztán ma nem volt sok időm, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy rövid kötet fér csak bele, ezért választottam őt.

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

Voltaképpen van abban valami nagyszerű, ha valaki több műfajban is képes alkotni, és mindegyikben megállja a helyét. Ez a második könyve, ami megjelent, és teljesen más a stílusa és műfaja is, mint az elsőnek, és ami igazán elismerésre méltó, hogy mind a kettő jól sikerült.

Jessica Park: Celeste bolondulásig

A 2014-es évem egyik legnagyobb meglepetés a Szeretni bolondulásig volt. Elkezdtem, mert érdekelt, de nem vártam tőle túl sokat, mert nem hallottam róla korábban. Aztán viszont olyan édes, szeretetreméltó karaktereket ismertem meg, gyönyörűen kiforrott írói stílussal, hogy teljesen elvarázsolt. Celeste pedig már akkor is egy igazi egyéniség volt, egy nagyon is különleges karakterrel, akiről az ember mindenképpen még többet akar tudni.

Joss Stirling: Misty

Egészen pár héttel ezelőttig nekem fogalmam sem volt arról, hogy a Lélektársak sorozatnak van folytatása is. Én azt gondoltam, hogy az első három rész jött, látott és győzött is - merthogy imádtam őket - de azért intsek nekik könnyes búcsút, mert többet nem látom őket. Erre megtudtam, hogy itt van nekünk egy Misty is, sőt, később lesz Angel-ünk és Summer-ünk is. Igazán boldoggá tett a hír!

Alessandra Torre: Sötét hazugságok

Ha azt hittem, könnyed kis olvasmány lesz, tévedtem. Azt gondoltam, hogy valami kis tingli-tangli történet lesz hűtlen nőkkel, szexi pasikkal, amiknek ki tudja, mi lesz a vége. Azt gondoltam, ilyen egyszerű lesz az egész. Milyen messze is voltam az igazságtól!

Anna Todd: Miután boldogok leszünk

Azt hittem, azért olvasom, mert utálom, és végre túl akarok rajta lenni. Bele se gondoltam, hogy ez mekkora baromság, miközben van egy csomó könyv, amire még csak nem is mondtam azt, hogy milyen rossz, mégis félbehagytam a sorozatot, mert egyszerűen nem érdekelt. Ez viszont? Érdekelt. Végigszidtam ugyan az első három részt, semmi jót nem mondtam róluk, de valami oka kell, hogy legyen annak, hogy mégsem adtam fel, és az nem a mazochizmus.

Meg Cabot: Proposal

Fun fact: a könyvmolyság útján a Mediátor sorozat indított el. Ha az a könyv nincs, illetve ha az akkori legnagyobb elégedetlenségemre meg nem kapom az első részt, ki tudja, mikor találtam volna rá a könyvekre. Szóval mindig örök kedvenc lesz, egyrészt az élmény miatt, másrészt pedig azért, mert fantasztikus könyvsorozat.

C. J. Roberts: Epilógus

Tény, hogy az első két könyv olyan világba vezetett, amelyben gyűlölnék élni. Tény, hogy ettől függetlenül ittam az írónő szavait, gyomorforgató kíváncsisággal fordultam a kegyetlenségek felé, és el is vártam, hogy egyre csak fokozódjon a sok ocsmányság. És tény, hogy baromi kíváncsi voltam az utolsó részre.

Maggie Stiefvater: A bűnös

Nem akarom elhinni, de a sorozat harmadik - és akkor még utolsónak hitt - részét 2011-ben, azaz több, mint négy éve olvastam. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő. Mindenesetre akkor azt gondoltam, hogy az volt a búcsú, mindenki megkapta a lezárást, és elengedhetjük a szereplőket, akik olyan kedvessé váltak számunkra. Úgyhogy amikor megtudtam, hogy Cole és Isabel is megkapja a saját történetét, egyszerre dobódtam fel, és kezdtem el aggódni, hogy ne legyen rossz hatással az első három részre, mert számomra nagyon kedves történet volt. Ennek ellenére egy percig sem volt számomra kérdés, hogy elolvasom-e, vagy sem.

C. J. Roberts: Megigézve a sötétben

Nagyjából pont egy éve olvastam el az első részét. Nagyjából pont egy éve várom tűkön ülve, hogy olvashassam a folytatást, mert az előzőt imádtam. Nem pont olyan volt, mint amire számítottam, igazából egy kicsit talán még kevésbé is volt durva, de nem bántam. Van egy határ, amit ha átlépett volna, akkor talán nem olvasom tovább. Úgyhogy kíváncsian vártam a következő részt.

Colleen Hoover: Ez a lány

Szeretem Colleen Hoover írásait. Egyébként a másik sorozatát jobban szerettem, mint ezt, de azért ennek is sok minden miatt hálás lehetek. Például a slameket egyértelműen ez a sorozat szerettette meg velem. Csodálatosak, érzelmesek, és sokkal könnyebben magukkal ragadnak, mint az átlagos versek. Na, de most nem a slamekről akarok ám írni, hanem a sorozat befejező kötetéről.