"Az egyre népszerűbb házasságközvetítő remekül működik Verilyben, és Kennedy Ash hihetetlenül eredményesen végzi munkáját. Álomrandikat szervez, keze között még a legfélénkebb ügyfelek is kivirulnak, és sosem retten vissza a nehézségektől még akkor sem, amikor jelentkezik nála Nate Ellison Raymond Dunkle, aki atomtudós és mérhetetlenül ellenszenves ember. Kennedy megfogadja, hogy átformálja ezt a szörnyeteget, és a férfiból lesz a legjobb parti Verilyben. Bár Kennedy magabiztosságot és szexuális vonzerőt sugároz, zavaros múltja miatt tele van bizonytalansággal. Amikor rájön, hogy benne és Nate-ben rengeteg a közös, és tökéletes párt alkothatnának, vajon képes-e hallgatni a szívére? Vagy félelmei miatt a partvonalra kényszerül, és onnan kell figyelnie, hogy Nate megtalálja a szerelmet valaki mással?"
Az alapsztori nagyjából ugyanaz, mint az első részben, annyi különbséggel, hogy a vége felé haladva a férfi karakter látja be először, hogy egymás mellett van a helyük, és a végén a nőnek kell megtennie az utolsó nagy lépést. Szeretem ezt a felállást, mert valamivel ritkább, pedig lássuk be, azért sokszor így osztódnak fel a szerepek.
De ami ezt a könyvet különlegesebbé tette, az Nathan Ellison Raymond Dunkle, az egyik legimádnivalóbb férfi karakter, akivel valaha találkoztam. Már az elején megfogott az esetlenségével, őszinteségével, azzal, hogy nincs meg benne az a mesterkélt csajozós habitus, és úgy az egész kocka lénye lenyűgözött. Már akkor is szerelmes voltam bele, amíg a külsején nem csiszoltak, úgyhogy itt még csak nem is arról volt szó, hogy megkaptunk egy tipikus hollywoodi szépfiút. Eleinte fel is voltam háborodva, hogy ugyan miért kell rajta bármit is alakítani, ő így van jól, ahogy van, de aztán rájöttem, hogy mivel ő így jobban is érzi magát, ezért nem is olyan nagy baj, főleg, mert így sokkal magabiztosabb lett, és az önbizalma is nőtt, amitől csak még szerethetőbbé és szexibbé vált. Annyira lenyűgözött a karaktere, hogy uralkodnom kell magamon, hogy ne az egész kritika róla szóljon - pedig ajvé, mennyit tudnék róla áradozni!
Közben viszont nem szabad megfeledkezni a pár másik feléről, Kennedy-ről sem. Végtelenül valóságos karakter, akinek megvannak a maga démonai. Hiába a tökéletes külső, ha közben ő is ugyanolyan bizonytalanságokkal küzd, mint bármelyik tökéletlenebb külsejű ember, sőt! Tetszik, hogy kimondja az igazat: az anorexia is ugyanolyan súlyos betegség, mint a függőség. Lehet, hogy mérséklődik, lehet, hogy az ember megtanul ellene küzdeni, de soha nem gyógyul ki belőle igazán, mert mindig ott lesz a veszélye annak, hogy kiújul. Még akkor is, ha mindenki gyönyörűnek és csinosnak látta, a múltja miatt nem tudta elfogadni ezt. A másik nagy igazság is ehhez tartozik, ami folyton az eszemben járt, amíg ő maga is végül be nem látta, habár nem ugyanezekkel a szavakkal: addig nem szerethetsz valakit, amíg önmagadat nem szereted. Mert ha csak a hibáidat látod, akkor nem fogod elhinni, hogy a másik a szépet és jót is meglátja, és a bizonytalanság folyton a kapcsolat útjába fog állni. Imádtam, hogy ebben segített is neki Nate a tükrös jelenetnél.
Muszáj visszatérnem Nate-re, mert nem lehet róla nem beszélni. Azon kívül, hogy a jelleme is kész főnyeremény lenne számomra, azt is imádtam, ahogy ő szerette Kennedy-t. Annyira őszintén és nyíltan, hogy elgondolkodtat, hogy mégis hogyan lehetünk oda a zárkózott rosszfiúkért, miközben itt vannak a Nate-féle kockák, akik egyszerűen csak kimondják az igazságot?
"Seggfej voltam. Nem tudtam rendesen elmondani, hogy szeretlek, de mindig ilyeneket csinálok. Ha együtt maradunk, ez akkor sem fog változni. A ruhámon hordom az étlapot, egyenleteket mormolok magam elé, és pánikrohamom van, ha nem fertőtleníthetem az asztalt evés előtt. Mindenféle baromságot összehordok. Mániám a golf, és megveszek érted. Egyszerűen imádlak."
De, hogy a mellékszereplőkről se feledkezzünk meg, megjelentek az első kötet szereplői, továbbá az írónő másik sorozatának karakterei is. Sajnos rájuk egyre kevésbé emlékszem, mert nem tettek rám túl mély benyomást, de azért nem bánom, hogy itt vannak. Ellenben Wolfe és Genevieve sztorija egyre jobban érdekel, és már alig várom, hogy ők következzenek, remélem a kiadó továbbra is ilyen gyorsan hozza majd a sorozat részeit. Még említést kell tenni Connor-ra is, aki amilyen bárdolatlan seggfej tudott lenni, ha nőkről van szó, mégis a szívembe lopta magát azzal, mennyire szereti az öccsét. A verekedős jelenet különösen tetszett, mert hűen tükrözte, hogy a férfiak hogyan intézik el néha a problémáikat.
4,5/5 pont
Nagy volt a kísértés, hogy max pontot adjak Nate miatt, mert nagy szerelmem lett, de azért nem volt tökéletes a könyv. Például az most már egy kicsit zavar, hogy folyton feltűnik a kötetekben az első sorozatból ismert kis könyvecske. Mintha bűbáj és varázslat nélkül nem találhatnának rá az igaz szerelemre, pedig igazából itt már alig van jelentősége, elvégre hamarabb találkoztak egymással, minthogy elmondták volna a buta kis igét. Ennek ellenére Probst-tól magasan ez a legjobb könyv, amit olvashattam, úgyhogy mivel már tudom, hogy erre is képes... most már csakis hasonlókat várok el tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése