"Misty egy egyszemélyes katasztrófa sújtotta övezet. Savant képességének „hála" egyszerűen képtelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Így amikor a jóképű, magabiztos, és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes?
Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül – egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egy pedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd… vagy azon is túlra. "
Nagyon szeretem az olyan könyvsorozatokat, amelyeknek minden része ugyanabban a világban történik, de más főszereplőkkel. Különösen melengetik a szívemet azok a jelenetek, amikor egy már bejáratott, régi ismerős újra felbukkan, és valamilyen módon összefonódik a sorsa az újakkal. Márpedig ebben a sorozatban mindenkinek fontos szerepe van, aki valaha is szóba került.
Misty karaktere nagy kedvenc lett. Tetszik, hogy olyan kis esetlen. Hogy a képessége folyton bajba sodorja, és míg mások számára vicces, és többnyire ő is úgy tesz, mintha neki is az lenne, azért tudhatjuk, hogy valójában megviseli. Ennek ellenére alkalmazkodik hozzá, és nem siránkozik úton-útfélen, csak amiatt aggódik, hogy a szeretteire bajt hoz. Pedig szerintem egyébként ez egy zseniális képesség. Igen, az igazság sokszor csúf, de mennyivel megkönnyítené az életünket, ha senki nem hazudna! Tetszett a makacssága, a humora, meg az öniróniája is. Ó, és a hasonlatai! Nagyon mókásak voltak.
Alex viszont nem lopta be magát a szívembe. Kétségtelen, hogy megvoltak a maga pillanatai, néha egészen aranyosak voltak Misty-vel, amikor éppen nem úgy tűnt, hogy minden fontosabb neki, mint a lány. Nem tudom, nem nyűgözött le. Eleinte még tetszett, hogy annyira érzékletesen le volt írva, hogy szörnyen magányos, és nem volt a szánkba rágva. De aztán, ahogy egyre jobban megismertük, nem növekedett ezzel arányosan a szimpátiám is. A könyv vége felé, amikor már nem éreztem úgy, hogy nyűg számára a lány.
Mellékszereplőkből aztán nem volt hiány! Summer és Angel kettőse nagyon érdekes volt, örülök neki, hogy mindketten megkapják a maguk könyvét. Tök jó volt, hogy teljesen elkülöníthető volt a személyiségük, mert abszolút nem ugyanolyanok voltak. A Benedict-testvérek még mindig isteniek, nyálcsorgatóan imádnivalóak. Nagyon jól ki lettek ám találva, az már egyszer biztos! Sajnáltam, hogy Misty apukája ilyen fordulatot vett, pedig úgy szurkoltam neki, hogy egyedüli emberként ne tűnjön ki a többiek közül, legalábbis ne úgy, hogy az bárkinek is fájjon. Alex családja... hát ők egy külön lapra tartoznak, spoiler nélkül aligha lehetne róluk sok mindent írni. Maradjunk annyiban, hogy Jason szimpatikus volt, Johan bácsi meg nem.
Jó volt újra lélektársakról olvasni, mert nagyon szépen felépített világ ez. Ugyanakkor kicsit úgy érzem, mintha itt is beleestünk volna abba a hibába, hogy minden könyvben ugyanaz történik. Szurkoltam mondjuk azért, hogy Misty kerüljön bajba, és ne Alex, mert mégiscsak Misty-ről olvasunk E/1-ben, úgyhogy így lehet követni folyamatosan a történéseket, mégis a változatosság kedvéért lehetne fordítva is, hogy ne a lányt kelljen megmenteni, hanem fordítva. Nem baj, hátha majd legközelebb.
4/5 pont
Egyébként tetszett, mert szeretem az írónő stílusát. meg a történeteit, kedveltem Misty-t is, a sok-sok mellékszereplőt meg mindent. Csak Alex-et nem igazán, meg a kiszámíthatóságot. De azért jó olvasmány volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése