Rachel Gibson: Szerelmi katasztrófák

Előrebocsátanám, hogy nagyon tetszenek Rachel Gibson könyvei. Pont megfelelnek arra, amire szánták őket: tökéletes kikapcsolódás nőknek, nem kell rajtuk gondolkodni, van benne egy csomó, érzéki romantika, tesztoszteron óriások, élvezhető párbeszédek és szereplők, szóval tök jók. De... mert most van egy de is. Már a fülszövegről eszembe jutott, hogy nagyon ismerős a sztori. Bíztam benne, hogy csak én kötöm össze nagyon a kettőt. Hát...



"ELSŐ KATASZTRÓFA: FÉRFIAK 

Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és nagyon öreg férfi tökéletes társa lett. A férfi halála után azonban nem maradt neki más, csak a társtalanság és a magányos éjjelek. No meg egy nagy halom pénz és egy profi jégkorongcsapat. Pedig Faith nem is szereti a hokit!

MÁSODIK KATASZTRÓFA: SZENVEDÉLY
Ty Savage-ot a halálos vonzereje és még halálosabb jobb horga méltán teszi az amerikai és kanadai a hokirajongók kedvencévé. A játékos szeme előtt azonban csak egyetlen cél lebeg: megnyerni a Stanley-kupát. Nagyon nem vágyik rá, hogy egy buta liba keresztülhúzza a számításait.

HARMADIK KATASZTRÓFA: SZERELEM
Faith és Ty első látásra megutálják egymást, mégsem tudnak szabadulni a másiktól. Egy gyenge pillanatban engednek a kíváncsiságnak, és kiderül, hogy Ty több mint amennyit az izmos test és a profizmus látni enged, és Faith sem az a buta ex-playmate. Viszonyról azonban szó sem lehet, ha pedig még egymásba is szeretnének, az kész katasztrófa lenne!"

Szóval adott egy mindenki által pénzsóvárnak, bujának és gátlástalannak tartott nő, valamint egy halálosan jóképű csapatkapitánya a méltán híres hokicsapatnak. Nyilván adottak a pár problémái, amik nem okoznak túl nagy meglepetést. A célt ismerjük, az utat nem. Elméletileg.

Faith Duffy egy egészen reális karakter. Már ha leszámítjuk a gyönyörű, szőke haját, szépséges arcát, hatalmas melleit és bomba alakját. Úgy értem, ez azért annyira nagyon nem hétköznapi leírás, nyilván kivételek a romantikus regények. Ezzel együtt viszont nem tökéletes abból a szempontból, hogy olyan módon jutott pénzhez, amit mások megvetnek. Most nem mondom, hogy ez hiba lenne, mert végül is, mindenki teszi, amit tennie kell a túlélésért. Ő nem akart többé hotdogon élni, és napról napra létezni, ezért táncolt, fotózkodott, majd hozzáment egy öreg milliárdoshoz. Egyszerűen fogalmazva: eladta magát. Ez alapjáraton nem túl szimpatikus, főleg, ha belegondolunk, hogy milyen más módokon lehet még pénzt keresni, és milyen más módokon oldják meg általában az ilyen helyzetet, mert azért azt el kell fogadnunk, hogy nem olyan ritka probléma ám a szegénység, hogy ne lenne jelen minden regényben. Szóval nem feltétlenül az a tökéletes típus. Ezzel együtt viszont van esze és humora, kitartó és eltökélt, valamint abszolút helyén van a szíve. Voltaképpen egészen könnyű kedvelni.

Ty tipikus romantikus főhős szívdöglesztő pofázmánnyal, hatalmas izmokkal, több mint elegendő pénzzel és sármmal (haha), valamint pont kellő önbizalommal. Ehhez még társul a célratörő, komor természete, ambíciója és tettrekészsége, és megkapjuk azt a férfi típust, aki miatt a bloggerek szeretnek panaszkodni, hogy milyen sablonos, mégsem lökné ki egyikünk sem az ágyából. De egyébként tényleg csak ennyi. Mármint persze, ő is tud vicces lenni, meg szívesen lennénk annak a nőnek a helyében, akit ő szeret, mert szikrázik a levegő, ahol csak megjelenik, de ezen kívül semmi különös.

Valerie egy ötvenéves testbe zárt kamasz csitri. Nem igazán vetette bele magát a szívembe, habár azért jó pontként felírható neki, hogy amikor Faith bajban volt, ő megpróbált rajta segíteni. A maga módján, igaz, de mégis igyekezett. Ty apja szintén nem egy mintaapa, mondjuk róla szívesen olvastam volna még egy kicsit többet is, hogy lássam azt a feszültséget apa-fia között, amiről Ty beszélt. Jules egy érdekes fazon, de nagyon szimpatikus, úgyhogy őt is szerettem. A játékosok továbbra is érdekesek és imádnivalóak. 

Szóval jó könyv volt, jó karakterekkel, csak igazán nagy kár, hogy én ezt egyszer már olvastam. Susan Elizabeth Phillips Csak te kellesz! c. könyve egyszer már elmesélte ezt a történetet, igaz, ott amerikai fociról van szó, nem pedig hokiról. Ugyanúgy adott egy gyönyörű nő, aki megörökölt egy csapatot, amiről fogalma sincs; egy tesztoszteron óriás, a csapat kapitány, aki erősen kifogásolja az új tulajt; hasonló poénok már kiöregedett sportolókról, és úgy nagyjából az egész mindenség. Csalódtam, mert két jó írónőről van szó, akiknek egy csomó jó ötletük van, és akkor mégis megírják ugyanazt a történetet ketten is. Igaz, most nem SEP-pel van problémám, mert ő írta meg hamarabb, úgyhogy őt most ki is hagyom. Csak nem értem, hogy hogyan fordulhatott ez elő úgy, hogy mindketten ugyanabban a műfajban alkotnak. Ennyire nem figyelik a piacot? Vagy nem tudom. Lehet, hogy csak én látok beléjük túl nagy hasonlóságot, mindenesetre engem egy kicsit felbosszantott.

4/5 pont
Szívesen adtam volna többet is, mert egyébként tetszett, de ugyanúgy kevesebbet is, mert szomorú vagyok. Ráadásul meg kell mondjam, az elődjét nem tudta túlszárnyalni, de nem is vártam volna el tőle. SEP nagy kedvencem, és az is marad. De ha ismét hozzájutok Rachel Gibson egy könyvéhez, azért azt is örömmel fogom kézbe venni.