"Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban. De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki.
Az alapkoncepció tök jó. Lake és Will nászúton vannak, és átbeszélik, hogy pontosan hogyan is élték meg azt az időszakot, amikor a kapcsolatuk szépen örökké tartó, mély szerelemmé nőtte ki magát. A veszély itt is megvolt, hogy ugyanazt a sztorit kaptuk meg másodjára, és mi van, ha feleslegesen, de megint csak nem erről volt szó, mivel egy csomó pluszt is kaphattunk.
Ez a kötet Will szemszögéből van megírva, és ettől egy kicsit megint beleszerethettem a srácba. Mégis ki ne tenné? Kötelességtudó, hűséges, gondoskodó, egyszerre komoly és mókás, felelősségteljes... szóval tipikusan egy olyan karakter, akibe játszi könnyedséggel bele lehet szeretni. Jó lenne, ha sok-sok Will mászkálna a Földön, sokkal több boldog lány lehetne akkor.
Érdekes volt ezúttal kívülről látni Lake-et. A sorozat első kötetében egy sokkal szerethetőbb lány volt, mint a másodikban, úgyhogy az itt lefestett kép is tök jó volt. Lake egy komoly lány, aki azért mégiscsak egy tinédzser még, és ez a kettősség szinte végig tökéletesen érzékelhető a könyvben, ami szuper. Nem igazán tudok rá mást mondani, ő is az a fajta karakter, akivel könnyű azonosulni, mert nagyjából olyan döntéseket hoz, amiket mi is hoznánk. Ebben a kötetben legalábbis.
Ami érdekes volt, hogy a Gavin-Eddie párosból most Gavin volt a hangsúlyosabb, és meglepő volt, ahogyan viszonyult az egészhez. Engem legalábbis meglepett, mert Eddie végig olyan támogató volt, úgyhogy gondoltam, Gavin se lenne másképp. De az ő nézőpontjai is érthetőek, úgyhogy nem hibáztathatom. Julia pedig ezúttal is csodálatos volt... az utolsó kérést leszámítva. Nem igazán érzem indokoltnak. Két felnőtt embertől hogyan várhatja el, hogy egy évig megtartóztassák magukat? És miért? Értem én, mire eljutottak odáig, biztos tényleg nagyon ráéheztek a másikra, de istenem, hát azért nem túlzás ez egy kicsit? És az, hogy ennyire felháborodik, amikor már hamarabb meg akarnák tenni? Szóval ott egy kicsit elveszített a szememben a tökéletességéből, mert ez annyira irreális elvárás, szerintem legalábbis. A mai világban mindenképpen.
Azért örülök, hogy nem lesz több könyv. A második számomra egy kicsit csalódás volt, úgyhogy már annak sem örültem, hogy kijött a This Girl, de végül is, mivel lényegében ez az első volt, plusz a nászút szépsége, jó lezárás volt. Igazán mókás volt, hogy az esküvő után kábé mást sem csináltak, mint szeretkeztek. Végül is ebből a szempontból már majdnem tetszik is a Julia-féle kérés. De csak majdnem.
4,5/5 pont
Egyébként tetszett. Imádtam benne a slameket, még mindig el vagyok tőle ájulva, hogy ilyenek tényleg léteznek, pedig tudom, hogy igen, mert már nekem is volt szerencsém slam-esthez. Mindenesetre Hoover kisasszony nagyon ért hozzá. De még a verseket figyelmen kívül hagyva is jó volt, szép volt, megható volt, a vonaton olvasva épphogy csak vissza tudtam tartani a könnyeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése