Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

Voltaképpen van abban valami nagyszerű, ha valaki több műfajban is képes alkotni, és mindegyikben megállja a helyét. Ez a második könyve, ami megjelent, és teljesen más a stílusa és műfaja is, mint az elsőnek, és ami igazán elismerésre méltó, hogy mind a kettő jól sikerült.

"A túlsúlyos Márk mindennél jobban vágyik rá, hogy végre igazán szeressék. Mégis, azt hiszi, hogy a súlya miatt nincs joga a szerelemre. Elkeseredésében finomságokba fojtja bánatát. 

Vajon a csupaszív srácra rátalálhat a nagy Ő?
Képes lesz elfogadni önmagát?

Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredik, eltiltják a versenyzéstől, és darabjaira hullik az élete. Azt sem tudja, mit hoz a holnap, a szerelemre gondolni sem mer.
Újjáépíthetjük a nulláról az életünket?
Rátalálhatunk az igazira akkor is, ha nem keressük?

A két fiú közös munkahelyen kezd el dolgozni. Előbb megismerik egymást, aztán a titkaik is felszínre bukkannak. De kialakulhat köztük több, mint barátság? Vagy csak a külső számít?

Van egy pont, amikor az ész a szív útjába áll…"

Megörültem neki, amikor megtudtam, hogy ez a könyv nem a Szivárvány-kör tagja lesz, hanem egyből megy a Rubin pöttyöshöz, mert ez is egy jele annak, hogy a KMK mennyire támogató és elfogadó. Végül is, ez is egy romantikus, new adult könyv annyi különlegességgel, hogy nem egy hetero párról szól. 

Márk karaktere végtelenül reálisnak tűnt. Egy igazán kedves, csupaszív, törődő fiú, akinek megnehezíti az életét a súlya. Nem is az a legrosszabb talán, hogy a környezete ítélkező és gonosz, hanem az, hogy ennek köszönhetően ő sem tudja szeretni és elfogadni magát, és éppen ettől lesz olyan önbizalomhiányos és bizalmatlan, hogy nem hiszi el, hogy ő is szerethető, hogy ő is igazán értékes ember. Mindezek tetejében még azzal is meg kell birkóznia, hogy meleg, aminek normál esetben nem kéne, hogy bármiféle gondot okozzon, mert én merem remélni, hogy egyre elfogadóbbak vagyunk, de még mindig vannak korlátolt emberek, akik ezt nem így gondolják, márpedig Márknak ebből is akadt sajnos gondja. Viszont, ami szerintem nagyszerű, hogy végigkövethettük, hogyan nyílik meg, hogyan kezdi elfogadni magát és hinni magában. Nagyon tetszett, hogy bár Olivér miatt kezdte el a fogyókúrát, mégis inkább saját maga miatt folytatta, mert neki volt így jobb. Akármennyire is romantikus legyek, mindig örömmel olvasom, ha valaki nem a másik miatt akar változtatni magán, hanem saját magáért, hogy ő maga jobban érezze magát. Talán annyiba bele tudnék kötni, hogy túl sokáig tartott, mire végül elfogadta a tényeket, de az is lehet, hogy ez tényleg ilyen hosszadalmas folyamat. 

Olivér határozottan az a karakter, akivel első benyomás után meghozunk egy ítéletet, ami valójában teljesen téves. Először úgy tűnik, mintha csak egy gondtalan, hedonista seggfej lenne, aztán szépen lassan kiderül, hogy ez mennyire nem igaz. Persze, eleinte ő is beleesik abba a hibába, amibe a legtöbben, és ő is külső alapján ítélkezik, de idővel ő is megtanulja, hogy mik az igazán fontosak. Nagyon tetszett a kapcsolata az úszással, ahogy szépen lassan az is kialakult, hogy mi az ő útja, és hogyan érzi magát igazán jól. Ahhoz képest, ahogyan indított - mert tényleg nem a legjobban - igazán szerethetővé vált. Imádtam, hogy nem tiltakozott sokáig az érzései ellen, hanem hamar belátta, hogy mit is akar igazán.

Dorina nem igazán lopta be magát a szívembe. Nem a döntése miatt, hiszen ahhoz megvolt a joga. Ő tudja, hogy mi kell neki. Az viszont nagyon nem tetszett, ahogy Márkkal bánt. Néha haragudhatunk egymásra, nem azt mondom, de szerintem ennyire nem lenne szabad kegyetlennek lenni azzal, akit állítólag szeretünk. Ha csak egyszer fordult volna elő, talán elnézem, de többször is, és nekem nagyon fájtak a szavai. Vikit sokkal jobban kedveltem, ő nagyon szimpatikus volt. A Mester először nagyon ellenszenves volt, de a végén bebizonyította, hogy törődik Olivérrel, akármi is történt, és azzal valamennyire kárpótolt. Botond egy igazán érdekes karakter, egyszerre kedvelem és utálom, és fogalmam sincs, hogy végül is melyik érzés az erősebb. Na jó, talán a pozitív, mert nagyon szépen támogatja a barátját, csak hát a stílusa nem túl lenyűgöző. 

Úgy érzem, hogy ennek a könyvnek teljesen más a stílusa, mint az előzőnek. Érződik rajta a fejlődés, bár még ezt sem érzem tökéletesnek. Egy kicsit olyan érzésem volt néha, mintha csak azért írná le olyan részletesen a budapesti helyeket, hogy több leírás legyen a könyvben. Valahogy nekem azok nem igazán jöttek át, de ez könnyen lehet csak miattam. 

4,5/5 pont
Jó könyv volt, mert végig fenntartotta az érdeklődésemet. A romantikus jelenetek nagyon édesek voltak, jót tettek a lelkemnek. Éreztem a kémiát kettejük között, habár az érzékibb pillanatokból egy kis tűz még nekem hiányzott. De összességében tetszett, és továbbra is szorgosan követem Rácz-Stefán Tibor munkásságát.